Üdülési jog
 
Az üdülési jog jelentése egy üdülő komplexum meghatározott apartmanjának meghatározott időtartamra (általában heti turnusokra) szóló, meghatározott számú évre szóló igénybe vételének a joga.

Az üdülési jog egy olyan rugalmas rendszer, ahol mindenki megtalálja az igényeinek leginkább megfelelőt.
Bár maga a timeshare-koncepció egyszerűnek tűnik, megvalósításának folyamata meglehetősen összetett. A következő ábra illusztrálja a koncepció megvalósításának lépéseit és azok összefüggéseit. Az egyes cégek több tevékenységi körrel is foglalkozhatnak, pl. a fejlesztők (developerek) gyakran maguk értékesítik az üdülőjogokat és maguk üzemeltetik az üdülőlétesítményt.


 
A cserelehetőség szerepe

A cserelehetőség az üdülőjog egyik legfontosabb kiegészítőjévé vált. A csereszervezetek a fogyasztók közötti csereközvetítőként működnek. Segítségükkel a timeshare-tulajdonosok elcserélhetik üdülési jogukat egy másik helyre és/vagy időre szóló üdülési lehetőségre, miközben biztosak lehetnek abban, hogy a sajátjukéhoz hasonlóan jó színvonalú helyen fognak üdülni.

A két legnagyobb csereszervezet a Resort Condominiums International (RCI) és az Interval International (II). A timeshare üdülők szinte mindegyike e két szervezet valamelyikének a hálózatához tartozik. Az üdülőjogot vásárlók többsége a vétellel egyidőben automatikusan a csereszervezet klubtagjává válik, amely ettől kezdve számukra egyfajta bankként működik. Ha a klubtag nem kívánja igénybe venni az adott évre vonatkozó üdülési jogát, akkor beteheti azt a cserebankba, és hasonló értékű, de máshol és/vagy máskor igénybe vehető üdülést kérhet érte cserébe, amelyet egy másik klubtag tett a cserebankba.
A csereszervezetek bonyolult számítógépes rendszerekkel párosítják össze a felkínált és a keresett üdüléseket. A különböző üdülőkbe és időpontokra szóló heteknek a rendszer meghatározott értéket ad. Ez az érték több tényezőtől függ, pl.: apartman mérete, üdülés hossza, időpontja, üdülő elhelyezkedése, minőség, szolgáltatások stb.


Elégedettségi felmérés

Az európai üdülőjog-tulajdonosok véleménye (2006-os felmérés, 30 000 tulajdonos válaszai alapján)
  • 76% elégedett üdülőjog-vásárlásával
  • 71% másoknak is javasolná az üdülési jogot
  • 96% szerint jobb, mint más önellátó üdülési formák
  • 97% szerint jobb vagy legalább olyan jó, mint a szálloda
  • 93% szerint jobb, mint más üdülési formák
  • 67% szerint az üdülési jog megfelelő értéket ad a pénzért cserében, összehasonlítva a múltban igénybe vett másfajta üdülésekkel

Az európai üdülőjog-tulajdonosok jellemzői (2006-os felmérés, 30 000 tulajdonos válaszai alapján)
  • többségük a 45 - 64 év közötti korosztályba tartozik
  • négyötödük már legalább 5 éve üdülőjog-tulajdonos
  • 69%-uk évente legalább három üdülésen vesz részt
  • kevesebb, mint ötödük vesz részt szervezett utazásokon
  • legtöbbjük Spanyolországban, illetve a Kanári-szigeteken rendelkezik üdülési joggal
  • az üdülőjog-tulajdonosok több mint fele saját erőből finanszírozta a vásárlást


Tények a timeshare-ről

VILÁG
  • A világ 100 országában több mint 5 500 timeshare-üdülő működik.
  • 2004-ben világszerte 10 milliárd USD-t meghaladó értékben adtak el üdülőjogokat.
  • A világon 6,7 millió család 10,7 millió üdülési joggal rendelkezik.
  • A világszerte eladott üdülési hetek száma 1990 és 2003 között éves átlagban 12%-kal nőtt.
  • Az üdülési jogok átlagára 10 600 USD, átlagos éves fenntartási költsége 325 USD.
  • Magas elégedettségi arány: az üdülőjog-tulajdonosok 80%-a elégedett vásárlásával.

EURÓPA
  • Európában 1 500 timeshare-üdülő üzemel, mintegy 85 000 apartmannal.
  • Ezek az üdülők 80% feletti kihasználtsággal működnek, évente 70 millió vendégéjszakával
  • Az európai családok közül 1,45 millióan üdülőjog-tulajdonosok, ők összesen 2,5 millió üdülési hetet birtokolnak.
  • Évente 80 000 család vásárol üdülési jogot, és 500 000 család veszi igénybe a csereüdülés-szervezők szolgáltatásait.
  • Becslések szerint 2003-ban Európában mintegy 1 milliárd euró értékben adtak el üdülési jogokat. A timeshare-ágazat kb. 200 000 ember foglalkoztatását teszi lehetővé, az ágazat gazdasági hatása évente 10 milliárd euróra tehető.


Forrás: rdo.hu
 
Főoldal | Üdülési jog | Interval international | RCI | Utazási partnereink | RSI Pont

RSI TRAVEL CLUB © 2009 | Privacy Policy